Nyelvtanfolyamok Franciaországban

NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉGEK PÁRIZSBAN

Nyelvtanulás Párizsban

Franciaország fővárosa. Az ország északi részén a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Két kisebb folyó is húzódik a városban: a Bièvre és a Saint-Martin csatorna. Párizs népsűrűsége igen nagy, a New York-i Manhattan után a legsűrűbben lakott nyugati típusú belváros. A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a művészetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte. Párizs két nagy parkos területet tudhat magáénak: a Bois de Boulogne és a Bois de Vincennes ligeteket. A városban további parkok is működnek, mint a Luxemburg-kert, a Jardin des Tuileries, a Parc de la Villette vagy a Parc de Belleville, de sok ház tetején is találni fás területeket. Párizs egyike azoknak a városoknak, ahol a legtöbb épített látnivaló található, mint például a Notre-Dame székesegyház a Cité-szigeten, a Conciergerie középkori börtön, a Sorbonne -középkorban alapított párizsi egyetem, a Panthéon templom -a legnagyobb franciák nyugvóhelye, a Szabadság-szobor -a New York-i kisebb változata, a Les Invalides -I. Napóleon és több hadvezér síremléke, a Palais Garnier -a párizsi opera, és természetesen Párizs két szimbóluma: az Eiffel-torony, és a Diadalív. Utóbbit Franciaország dicsőségének és a csatában meghaltak emlékére építették. Leghíresebb múzeumai közé tartozik a Louvre -Franciaország legnagyobb múzeuma a 19. század előtti alkotások számára, Musée d’Orsay -volt vasúti pályaudvar, ma az impresszionista és újabb alkotások kiállítóhelye, és a Musée Picasso -közel 3000 Pablo Picasso képpel és saját magángyűjteménnyel. Párizs „főutcája” a mindig emlegetett Champs-Élysées, híres bevásárlóutcája pedig a Rue de Rivoli. A legjelentősebb művésznegyed a Sacré-Cœur, míg a Montparnasse Párizs történelmi negyedeinek egyike. Ez utóbbi a Szajna bal partján található meg, rengeteg műtermekkel és művészkávézókkal tarkítva. További látnivalók Párizs környékén: a Versailles -XIV. Lajostól kezdve a francia királyok lakhelye, a La Villette (Parc Astérix) -modern szórakoztató negyed Párizstól északkeletre, a Saint-Denis bazilika -a legtöbb francia uralkodó temetkezési helye, és a Disney-Land. A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében több mint 30 millió évi látogatóval. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ 16. legélhetőbb városa.

A helyi nyelviskolák huszonéves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött garantáltan magas színvonalú képzésben részesítenek, ha úgy döntesz, hogy Párizsban szeretnél nyelvet tanulni.

NYELVISKOLÁK PÁRIZSBAN

Bármely iskolát is választod, a magas szakmai színvonal garantált.
Az általunk javasolt nyelviskolák a városközpontban találhatók.

» Boulevard Raspail

Nyelvtanulás Párizsban

Nyelvtanfolyamot találsz itt az általánostól az üzleti francián át egészen az egyetemi előkészítőig, 253 EUR ártól kezdődően.
Francia nyelvóráidat kombinálhatod színház órákkal is.
Választhatsz minimum 1 hetes tanfolyamot, de akár egy éveset is.
A szállás igény szerint fogadó családoknál, diák apartmanban, vagy hotelben.

» Rue Bonaparte

Nyelvtanulás Párizsban

Általános, és üzleti francia, beszédértés, francia nyelvtan, és nyelvvizsga előkészítő órák HAVI 210 EUR ártól kezdődően.
A szállás keresésben tudunk segíteni, amennyiben igényled.

» Boulevard Poissonnière

Nyelvtanulás Párizsban

Nyári táborok és junior programok egyaránt elérhetők ebben az iskolában.
Általános, intenzív, üzleti és előkészítő nyelvtanfolyamok francia nyelven, 200 EUR ártól kezdődően.
A francia nyelvtanfolyamodat kiegészítheted főzés, vagy akár jogi órákkal is, és 50+ korcsoportnak is szerveznek külön csoportokat!
A szállás igény szerint fogadó családnál, apartmanban vagy hotelben.

NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉGEK LYONBAN

Nyelvtanulás Lyonban

Lyon, város Franciaországban, a Rhône-Alpes régió és Rhône megye székhelye. Párizs után a legnagyobb agglomerációval rendelkezik. A Rhône és a Saône folyók összefolyásánál található, Párizstól 460 km-re délkeletre, Genftől 150 km-re nyugatra. Lyon Franciaország, és egyben az Európai Unió egyik legjelentősebb iparvárosa, ahol az új iparágak és technológiák hagyományosan jelentős szerephez jutnak. Lyon Franciaország egyik legjelentősebb tudományos, kutatási és oktatási központja is. A legtöbb iparág, a modern fizika, de a humán tudományok is mind-mind jelentős lyoni kutatóbázissal rendelkeznek. A városban működő tizenkét tudományos központ nagy része az egész világon a legjelentősebbek közé tartozik. Párizs után Lyonban található a legtöbb felsőoktatási intézmény Franciaországban. Közel százezer diák jár valamelyik lyoni egyetemre. A város nevezetességei közé tartozik: Vieux Lyon (reneszász városrész), Place des Terreaux és a Városháza, Opera, Három Gall Amfiteátrum, Antik színház, Place Bellecour, Parc de la Tête d’Or, Fourvière tornya, traboule-ok (átjáróutcák), Saint-Nizier templom, Saint-Martin d’Ainay apátság, Hôtel-Dieu, Szent Bonaventúra-templom, Croix-Rousse, Notre-Dame de Fourvière bazilika, Prímási székesegyház, Cité International (modern városrész).

A helyi nyelviskolák sokéves tapasztalattal, garantáltan magas színvonalú képzésben részesítenek, ha úgy döntesz, hogy Lyonban szeretnél nyelvet tanulni.

NYELVISKOLÁK LYONBAN

Az általunk javasolt nyelviskola a városközpontban található.

» Rue de la Barre

Nyelvtanulás Lyonban

Nyelvtanfolyamot találsz itt az általánostól az intenzíven vagy üzletin át egészen az egyetemi előkészítőig, 140 EUR ártól kezdődően.
Francia nyelvóráidat kiegészítheted főzés órákkal is, ahol betekintést nyerhetsz a francia konyha rejtelmeibe.
Választhatsz minimum 1 hetes tanfolyamot, de akár egy éveset is.
A szállás igény szerint fogadó családoknál, diák apartmanban vagy hostelben.

NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉGEK MONTPELLIERBEN

Nyelvtanulás Montpellierben

Franciaországban, a Földközi-tenger partjának közelében, a Languedoc dombvidékre épült nagyváros. A város légvonalban alig 10 km-re van a tengerparttól. A part előtt keskeny földsáv húzódik végig, e mögött belső tavak alakultak ki. A földnyelven az elmúlt évtizedekben népszerű üdülőtelepek épültek mint a Palavas-les-Flots, Maguelone, La Grande-Motte és Port-Camargue. Fontos gazdasági és tudományos központ, több mint hat évszázados orvostudományi egyeteme világhírű. A Montpellier-ben folyó orvosi és gyógyszerkutatások országos jelentőségűek. A dombvidéken fekvő város bortermelő vidék központja is egyben. A város körül valóságos kastély-gyűrű alakult ki, a XVIII. század nagy fellendülése idején a gazdag polgárok, kereskedők és az arisztokrácia tagjai egymással vetekedve építettek maguknak kis palotákat. A város nyugati oldalán a Chateau d’Eau, a la Mosson, a l’Engarran, a keleti oldalon a Flaugergues és a la Mogére kastély tartozik a legszebbek közé. A Place de la Comédie a belváros központi tere, itt található az Opera XIX. századi épülete, valamint egy szökőkút melyet kecses nőalakok ékesítenek, ez a Fontaine des Trois Graces. Az óvárosban -Le Vieux Montpellier- számos középkori palota helyezkedik el, ilyenek például a Hotel des Trésoriers de France, a mikvé -ami egy zsidó rituális fürdő, a prefektúra épülete -ami az egyik legszebb XVII. századi palota melyet de Bouzy bíboros építtetett. Az Esplanade sétányt 1723-ban építették, számos kút és szobor kapott itt helyet. A sétány egyik végében található a Citadelle, egy erőd melynek alapjait 1624-ben rakták le. Montpellier-ben található Franciaország legrégebbi botanikus kertje, a Jardin des Plantes, jelenleg 3000 különböző növénynek ad otthont. A város sok látványos esemény színhelye, van színpompás karnevál, június végétől július közepéig nemzetközi zenei fesztivál, szeptemberben nemzetközi sportfilm-fesztivál. Montpellier látnivalója közé tartozik még többek között XIV. Lajos lovas szobra, az Amphithéatre Saint-Come kupolás csarnoka, XIV. Lajos diadalíve -Arc de triomphe, a Cathédrale St-Pierre és a Saint Clément Aqueduct, amely a XVIII. században biztosította a város vízellátását, vezetéke 22 méter magas árkádokra épült.

A helyi nyelviskolák huszonéves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött garantáltan magas színvonalú képzésben részesítenek, ha úgy döntesz, hogy Montpellierben szeretnél nyelvet tanulni.

NYELVISKOLÁK MONTPELLIERBEN

Az általunk javasolt nyelviskola a városközpontban található.

» Impasse Barnabé

Nyelvtanulás Montpellierben

Szakmai gyakorlati lehetőség, és nyári illetve junior programok is elérhető ebben az iskolában.
Többféle típusú nyelvtanfolyamot találsz itt, 220 EUR ártól kezdődően, és francia nyelvóráidat még főzéssel is kombinálhatod.
Választhatsz minimum 1 hetes tanfolyamot, de akár egy éveset is.
A szállás igény szerint fogadó családoknál, diákszálláson, vagy hotelben.

NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉGEK NIZZABAN

Nyári táborok Franciaországban : Nizzában

Franciaország ötödik legnagyobb városa, az ország dél-keleti részén, a Földközi-tenger partján található, a Francia Riviérán, a Monacoi hercegség valamint az olasz határ közelében. A Francia Riviéra leglátogatottabb partszakasza a Cote d’Azur, ennek köszönhetően Nizza Európa legismertebb üdülőhelyei közé tartozik. A turisták legnagyobb örömére Nizza körül egy nyolc kilométer hosszú tengerparti körútat alakítottak ki, amely a Promenade des Anglais, vagyis az Angol sétány nevet kapta. Nizza legjelentősebb kereseti forrását főként az idegenforgalom, a virág-, déligyümölcs-, és bortermelés, valamint a parfümgyártás és a csúcstechnológia teszi ki. Nizza mindmáig az élvezet és a gondtalan életöröm színtere maradt. A nyüzsgő tengerpart -ahol a strandok kavicsosak-, a színkavalkád, a virágpompa és a mimózaillat ma is megigézi az ide látogatókat. Minden év februárjában megrendezik a rendkívüli népszerűségnek örvendő Nizzai Karnevált; az óváros legszebb színfoltja azonban novembertől áprilisig az Európa-szerte elhíresült virágpiac, amely a sétálóutcán kap helyet. Nizza kulturális központ is, múzeumai értékes gyűjteményeknek adnak helyet. Itt található például a Raoul Dufy francia festőről elnevezett múzeum, a Matisse Múzeum, továbbá a Chagall Múzeum, vagy éppen a Modern Művészetek Múzeuma, amely kiállításaival a Pop-Art-tól kezdve a klasszikusokig mindent felvonultat. A Place Garibaldi és a Place Masséna képezi az átmenetet az ó- és az újváros között. Itt található a híres Casino télikerttel, a Városháza, valamint az Igazságügyi Palota. Az újvárost számos luxushotel, villa és apartman jellemzi. Az óvárosban található a Masséna-palota, amelyet Napóleon hadvezérének leszármazottai építtettek, valamint a 17. századból megmaradt Szardínia egykori királyainak palotája is. Nizza püspöki székhely is, az újvárosban található több kápolna és templom, mint a St. Réparate székesegyház, valamint a gótikus Notre Dame temploma. Emellett áll az Alexander-Nevskij orosz ortodox katedrális, ami hagyományos orosz stílusban épült, hagymakupolával. Nizzában született 1807-ben Giuseppe Garibaldi olasz szabadsághős valamint Tina Turner egyik háza itt található.

A helyi nyelviskolák huszonéves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött garantáltan magas színvonalú képzésben részesítenek, ha úgy döntesz, hogy Nizzában szeretnél nyelvet tanulni.

NYELVISKOLÁK NIZZÁBAN

Az általunk javasolt nyelviskola a városközpontban található.

»  Alexis Mossa

Nyelvtanulás Nizzában

Nyári táborok és junior programok egyaránt elérhetők ebben az iskolában.
Nyelvtanfolyamot találsz itt az általánostól az intenzíven át egészen a nyelvvizsga előkészítőig, 170 EUR ártól kezdődően.
Választhatsz minimum 1 hetes tanfolyamot, de akár egy éveset is.
A szállás igény szerint fogadó családoknál, diák apartmanban vagy hotelben.

NYELVTANULÁSI LEHETŐSÉGEK ROUENBEN

Nyelvtanulás Rouenben

Nagyváros Franciaország északnyugati részén, a Szajna partján. Felső-Normandia régiójának illetve ennek egyik megyéjének, Seine-Maritime-nek a székhelye. Rouen az egyetlen olyan település az országban, amelyet „ville-musée”, azaz múzeumváros néven emlegetnek. Ipari és kereskedelmi központ egyben hatalmas tengeri kikötő, forgalma az ötödik helyen áll az országban. Kiemelkedő a kulturális élete, jelentős egyetemi város. Katedrálisa, gótikus templomai, fagerendás, normann házakkal teli óvárosa, múzeumai, történelmi emlékhelyei turisták millióit vonzzák. Látnivalói közé tartozik a Cathédrale Notre-Dame, melynek több száz szoborral, rengeteg kőcsipkével ékes főhomlokzatát két hatalmas torony szegélyezi. Egyik tornyának tetejét nyolcszögletű terasz ékesíti, 56 harangból álló harangjáték kapott benne helyet. Az Église St-Maclou templom a város angol korszakának a maradványa, ötoszlopos tornáca van a bejárat előtt. Az Église St-Ouen a város harmadik jelentős építészeti emléke a gótikus templomok sorában, hossza mindössze 1 méterrel rövidebb a katedrálisnál. Kisebb tornyokkal körülvett, 82 méteres központi tornyának tetején a normandiai hercegi korona látható. A Tour Jeanne d’Arc, Fülöp Ágost egykori palotájából megmaradt torony, ez volt a helyszíne az orléans-i szűz kínvallatásának. Ma a szűzről és az egykori várról található itt kiállítás. Le Gros-Horloge-t a „nagy óra” épületeként is emlegetik. A palota a város órájának az elhelyezésére épült 1527-ben. Tornyának minden oldalán hatalmas, mitológiai figurákkal díszített aranyozott keretben van a régi óra. Az Église Ste-Jeanne d’Arc egy hatalmas, 20 méter magas betonkereszt, hivatalos nevén a Croix de la Réhabilitation, amely az egykori máglya helyén emelkedik, ahol Jeanne d’Arc-ot kivégezték. Mellette áll Szent Johanna emléktemploma. Számos múzeummal is büszkélkedhet a város, többek között a Musée des Antiquités – régészeti múzeum, Muséum d’Histoire Naturalle, d’Ethnographie et de Préhistorie – Normandia élővilágát mutatja be, Musée des Beaux-Arts – szépművészeti múzeum aminek képtára rendkívül gazdag, Musée maritime fluvial et portuaire de Rouen – a kikötő történetét, a tenger- és folyamhajózást bemutató múzeum, Musée Le Secq-des-Tournelles – a magas színvonalú francia kovácsoltvas-művészet alkotásait mutatja be, és a Musée Flaubert – a régi egészségügyet bemutató gyűjtemény tekinthető meg.

A helyi nyelviskolák huszonéves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött garantáltan magas színvonalú képzésben részesítenek, ha úgy döntesz, hogy Rouenben szeretnél nyelvet tanulni.

NYELVISKOLÁK ROUENBEN

Az általunk javasolt nyelviskola a városközpontban található.

» Rue Valmont de Bomare

Nyelvtanulás Rouenben

Szakmai gyakorlati lehetőség is elérhetők ebben az iskolában.
Nyelvtanfolyamot találsz itt az általánostól az intenzíven át egészen a nyelvvizsga előkészítőig, 215 EUR ártól kezdődően.
Francia nyelvóráidat kiegészítheted főzés, festészet, szépművészet, kertészet, kézművesség, turizmus és golf órákkal is.
Választhatsz minimum 1 hetes tanfolyamot, de akár egy éveset is.
A szállás igény szerint fogadó családoknál, diák rezidencián vagy hotelben.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, írj nekünk, mi segítünk neked megszervezni külföldi nyelvtanulásodat!

Kapcsolódó bejegyzések: