A külföldi munkakeresés nem egyszerű munka!

A külföldi munkakeresés napról napra aktuálisabb kérdés.

Egyre többen döntenek úgy, hogy külföldre utaznak dolgozni annak reményében, hogy jobban fizető, több perspektívát biztosító állást találnak majd, amire bátran építhetik jövőjüket.

A valóség azonban sokszor teljesen mást mutat. Sok fiatal szembesül azzal, hogy a remélt szakmai fejlődés és karrier helyett évekig monoton, különleges szaktudást nem igénylő munkahelyen kell dolgoznia, ami anyagi előrelépést talán igen, de személyiségfejlődést egyáltalán nem tesz lehetővé.

Azonban erre is van megoldás. Ha mindenképp külföldön szeretne dolgozni, gondosan meg kell választania, milyen munkahelyen helyezkedjen el.

Tehát Ön már eldöntötte, hogy saját vállalkozásának elnöke lesz. Ha így van – még akkor is, ha jelenleg nincs munkahelye – egyáltalán nem jelenti azt, hogy Ön munkanélküli. Saját magára dolgozik – ügyfelet keres, akinek szüksége van a tudására és képességeire.

Ez pedig éppolyan munka, mint bármelyik másik. Talán egy kicsit nehezebb is, mert nagyrészben ettől függ az élete. Ha olyan munkahelyen dolgozik, amit nem szeret, ez hatással van hangulatára is, ha pedig egyáltalán nem dolgozik – romlik az életminősége.

Sok ember miután elvesztette munkahelyét kényelmes életre rendezkedik be, későn kel, sokat pihen, azt csinál, amit akar, emellett a munkakeresésnek 1-2 órát szentel csak naponta, néha még kevesebbet. Ez alatt az idő alatt állásajánlatokat böngész vagy önéletrajzát küldi el munkavállalóknak.

Az utóbbi években ebben nagy segítségünkre vannak az állásportálok, mint a Jooble, amik segítségével sok időt és energiát spórolhatunk, de nem bízhatunk csak ebben.

Ennek eredményeképpen sok embernél ez a folyamat hónapokig húzódik, sokaknál több, mint fél évet vesz igénybe.

Jó, ha rendelkezik pénzügyi megtakarítással és meg tudja engedni ezt magának. De a legtöbb ember fizetéstől fizetésig él, és sok más tényező is közrejátszik ebben: gyerekek, hitel.

Tehát a hosszan elhúzódó munkakeresési folyamat jelentősen meg tudja változtatni életszínvonalunkat.

Emlékezzenek rá – a munkakeresés is munka, a külföldi munkakeresés pedig annál is összetettebb.

Ez azt jelenti, hogy tervezni kell a tevékenységeinket, cselekedni, elemezni eredményeinket, dolgozni a hibákon és sokkal több időt szentelni ennek napi 1-2 óránál.

Teljes 8 órás munkanapot – természetesen ebédszünettel.