Néhány érdekesség Angliáról

Minden nemzetnek megvannak a furcsaságai, ami magának nem, csak a külföldiek számára jelent különlegességet. Ezekből Anglia is bővelkedik, íme néhány a legizgalmasabbakból, legviccesebbekből:

» A Parlament impozáns épülete körülbelül 1100 szobát, 100 lépcsőházat és 4,8 km folyosót tartalmaz.

» A 96,3 méter magas Big Ben a világ legmagasabb önálló toronyórája.

Big Ben - London

» A városi hatóság annak idején olyan műtárgy építését írta elő, mely alatt 42 méter magas hajók is elférnek, ugyanakkor a felhajtók sem lehettek túl meredekek a lovaskocsik miatt. Így született a Tower Bridge.

» A koronaékszereket 1303 óta a Towerben tartják, miután ellopták a Westminster-apátságból.

» Az angolok azt tartják, hogy ha elég időt töltünk a Piccadilly Circusnál, akkor minden ismerősünkkel összefutunk – London egyik legzsúfoltabb csomópontja.

» Helikopterről is lehetetlen olyan képet készíteni, amin mind a 32 kerülete látható a városnak.

London

» A terhes nők – törvény adta joguknál fogva (!) – bárhova pisilhetnek, ha úgy hozza a szükség 🙂

» Nem mehet moziba, vagy nem tömegközlekedhet az, aki az azt megelőző 4 órában fokhagymát evett (ez sem vicc! :))

» London területén 4 dolog is van, ami a világörökség része – a The Palace of Westminster, a Tower of London, a Maritime Greenwich, és a Kew Botanical Gardens

» A London Eye Európa legmagasabb óriáskereke és a világon is a 3. legmagasabb a 135 méteres magasságával

» Walesben, Anglesey szigetén található a világ leghosszabb nevű vasútállomása:
„Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch”, ami nagyjából annyit jelent, hogy „A vörös barlangi St. Tysilio melletti sebes örvény közelében levő fehér mogyorófák völgyében fekvő Szűz Mária templom”. Ezt a nevet a falu vasútállomásának egy helybeli „walesi bárd” adta tréfából.

Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch station sign

» Károly herceg a brit történelem leghosszabban trónra váró örököse. Már 60 éve várja, hogy ő legyen az Egyesült Királyság első embere. Édesanyja – az imádott Anyakirálynő nagyon jó egészségnek örvend 🙂

» A hivatalos iratok kitöltésénél fekete színű tollat kell használni, a kéket nem fogadják el.

» A buszmegállók fordítva vannak telepítve, tehát háttal ülsz az érkező busznak

» Karácsony napján vagdalt húst tartalmazó pite (mince pie) fogyasztás illegális

» Az Anglia ellen valaha vívott legrövidebb háború 1896-ban zajlott le, Zanzibár ellen, akik 38 perc után megadták magukat

» Erzsébet 1952. február 6. óta Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje. Ő a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó. A legtovább hatalmon lévő uralkodók listáján jelenleg ő a 45. helyet foglalja el.

Királynő

» A Brit Monarchiának saját Facebook oldala van. Azonban, nem szabad megböknünk Őfelségét. 🙂

» A londoni metróvonal Aldgate állomása alatt több mint 1,000 holttest fekszik, ugyanis, a megálló egy pestis gödör fölé épült

Szívesen megismernéd ezt a csodás országot? Neked bejönnek a furcsaságaik? 🙂
Van néhány extra kedvezményes ajánlatunk, ha a briteknél szeretnél angolul tanulni!

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet,
írj nekünk, mi segítünk neked megszervezni angliai nyelvtanulásodat!