Bea, testvéréhez hasonlóan, szintén kipróbálta magát a külföldi nyelvtanulás területén. Bea Londonban töltött 2 hetet, és élményeiről lentebb ír nekünk:
“Két hetet töltöttem az idén nyáron Londonban, nyelviskolában, ahol IELTS nyelvvizsga előkészítő kurzuson vettem részt. Az iskolában nagyon kedvesen fogadtak, első nap már körbe is vezettek, hogy megismerkedhessek az épülettel, és tudtomra adták, hogy bármilyen kérdés esetén, keressem őket nyugodtan.
Egy 10 fős csoportba kerültem. Jó hangulatban teltek az órák, rengeteg feladatot megoldottunk, gyakoroltunk, hasznosan töltöttünk. Személy szerint én több ismerős feladattal is találkoztam, mivel itthon már hónapok óta több IELTS órát is vettem, és a feladatok hasonlóak voltak. Így annyira nem volt újdonság számomra a tanulni való, de bevallom szellemileg így is le fáradtam egy-egy ilyen másfél órás tanóra után. Ugyebár itthon a 45 perces órákhoz vagyunk szokva, és nem is anyanyelvi környezetben vagyunk.
A fogadó családom is nagyon kedves volt. Igazán megszerettem őket. Sok közös programot szerveztünk délutánonként, aminek nagyon örültem, hiszen jobban beleláttam az ottani életbe, életvitelbe. A közlekedéssel is jól megbirkóztam, ami elsőre picit nehéz feladatnak tűnt, hiszen kb. egy óra utazásra volt lakhelyemtől az iskola, ami egyébként London tekintetében nem újdonság. Amire nagyon oda kellett figyelnem, az az volt, hogy 8.45-kor kezdődött a tanítás, de ha nem értem be 9 óráig, bármi késésből kifolyólag, akkor az első órán már nem vehettem részt. Ez azért volt így, hogy ne zavarják a késők mindig az órákat. Összességében nagyon jól éreztem magamat, és mindenképpen hasznomra vált ez a két hét!
Köszönöm, hogy ott lehettem ![]()
S Bea”
Ha Neked is kedved támadt Londonban nyelvet tanulni, esetleg ott tölteni szakmai gyakorlatodat, nézz szét ajánlataink között, az alábbi linkekre kattintva:
